Kategória: Jog

  • Felmondás közös megegyezéssel

    Felmondás közös megegyezéssel

    A munkaviszony megszüntetésének egyik leggyakoribb, és egyben legkevésbé konfliktusos módja a közös megegyezéssel történő megszüntetés. Bár a köznyelvben gyakran „közös felmondásként” emlegetik, fontos tudni, hogy a Munka Törvénykönyve alapján ez nem minősül sem munkáltatói, sem munkavállalói felmondásnak – ez egy önálló megszüntetési forma, amely kizárólag kétoldalú, kölcsönös akaratnyilvánításon alapul.

    A közös megegyezés lényege

    A közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetésének alapja, hogy mindkét fél – a munkáltató és a munkavállaló – egyetért a jogviszony megszüntetésében, annak időpontjában és feltételeiben. A megegyezést nem köti formai kötelezettség, ugyanakkor írásba kell foglalni, különben az érvénytelen.

    Fontos: a közös megegyezés nem egyoldalú jognyilatkozat, tehát egyik fél sem „adhat” közös megegyezést – ez csak közösen jöhet létre.

    Mikor érdemes közös megegyezést választani?

    A közös megegyezés számos esetben előnyös lehet:

    • A felek békésen, jogviták nélkül kívánják lezárni a munkaviszonyt.
    • A munkavállaló hamarabb szeretné megszüntetni a jogviszonyt, mint amit a rendes felmondás során a felmondási idő megenged.
    • A munkáltató szeretné elkerülni a munkaviszony egyoldalú megszüntetéséből fakadó kötelezettségeket, például az indokolási kényszert, vagy a vitás jogi következményeket.
    • A felek külön juttatásokban (pl. végkielégítés, felmentés a munkavégzés alól) szeretnének megállapodni.

    A közös megegyezés tartalmi elemei

    Az érvényes közös megegyezéshez az alábbiakat célszerű rögzíteni:

    • A munkaviszony megszüntetésének ténye közös megegyezéssel
    • A megszűnés napja (ez lehet akár az aláírás napja is)
    • Esetleges pénzbeli juttatások (végkielégítés, elmaradt bér, szabadságmegváltás)
    • Mentesülés a munkavégzés alól, ha van ilyen
    • Egyéb feltételek (pl. titoktartás, versenytilalom, tanúsítványok kiadása)

    Az Mt. nem írja elő, hogy kötelező lenne ilyen részleteket tartalmazni, de a gyakorlatban ezek tisztázása sok vitát megelőzhet.

    Jogkövetkezmények és biztosítékok

    A közös megegyezés jogszerűsége esetén egyik fél sem követelheti a munkaviszony további fenntartását. A munkáltató nem köteles indokolni a megszüntetést, és a munkavállalónak sincs automatikusan járó végkielégítés – ezekről külön meg kell állapodni.

    A megegyezést követően:

    • A munkavállalónak ki kell fizetni az addig ledolgozott időre járó bért, időarányos szabadságmegváltást, bármilyen megállapodott extra juttatást.
    • A munkáltatónak ki kell adnia a munkaviszony megszűnéséhez kapcsolódó iratokat: igazolás, adóigazolás, TB-igazolás, munkáltatói igazolás álláskeresési járadékhoz stb.

    Meggondolhatja-e magát a munkavállaló?

    Miután a közös megegyezés érvényesen létrejött és írásban rögzítették, azt egyoldalúan már nem lehet visszavonni. Ha valamelyik fél utólag meggondolja magát, akkor csak a másik fél beleegyezésével lehet új megállapodást kötni – tehát a visszavonás is csak közös megegyezéssel történhet.

    Ugyanakkor a munkavállaló hivatkozhat például jogellenes nyomásgyakorlásra (pl. ha kényszer hatására írta alá a megegyezést), ez esetben bírósághoz fordulhat és a megegyezés érvénytelenségét kérheti. A perben azonban neki kell bizonyítania, hogy a nyilatkozata nem volt valós vagy szabad akaratából származó.

    Közös megegyezés és végkielégítés

    Sokan abban a tévhitben élnek, hogy közös megegyezés esetén nem jár végkielégítés. Ez csak részben igaz: alapesetben valóban nem jár, de megállapodás kérdése, hogy a munkáltató hajlandó-e erre az összegre, és milyen mértékben.

    A végkielégítés összege nincs törvényben rögzítve közös megegyezés esetén, tehát a felek szabadon állapodhatnak meg róla. A munkáltató sokszor ajánl végkielégítést azért, hogy a munkaviszony megszüntetése zökkenőmentes legyen, és a munkavállaló ne indítson vitás eljárást.

    Közös megegyezés és álláskeresési járadék

    A közös megegyezéssel megszüntetett munkaviszony nem zárja ki az álláskeresési járadékra való jogosultságot, feltéve, hogy a munkavállaló megfelel a többi feltételnek (pl. a megelőző 3 évben legalább 360 nap biztosított jogviszonya volt).

    A járadék igényléséhez szükséges iratokat a munkáltatónak ki kell adnia. Az illetékes kormányhivatal munkaügyi központja a kérelem benyújtása után bírálja el a jogosultságot.

    Gyakorlati tanács

    A közös megegyezés gyors és békés módja lehet a munkaviszony lezárásának, de mindig érdemes átgondoltan, tudatosan dönteni róla. A munkavállalónak ajánlott a megállapodás minden részletét elolvasni, akár jogi tanácsot is kérni, mielőtt aláírná. A munkáltató számára pedig célszerű olyan formában rögzíteni a megegyezést, hogy az később ne legyen támadható.

    Kiemelt kép: Unsplash

  • Életkor szerinti szabadság

    Életkor szerinti szabadság

    A munkavállalót életkorától függetlenül megilleti az alapszabadság, azonban bizonyos kor után a Munka Törvénykönyve (Mt.) pótszabadságot is biztosít, amely a munkavállaló életkorával arányosan emelkedik. Az életkor alapján járó szabadság célja, hogy a munkavállaló a kor előrehaladtával több időt tudjon pihenésre, regenerálódásra fordítani. Ez a szabályozás része a munkavállalók egészségének védelmét célzó munkaügyi politikának.

    Az alapszabadság mértéke

    A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 121. §-a rögzíti, hogy minden munkavállalót évente 20 munkanap alapszabadság illet meg. Ettől a munkáltató természetesen felfelé eltérhet, különösen kollektív szerződés vagy egyéni megállapodás alapján, de az Mt. által meghatározott 20 munkanap az a minimum, amit minden munkavállalónak biztosítani kell.

    Életkorhoz kötött pótszabadság

    A 118. § szerint az alapszabadságon felül pótszabadság jár a munkavállalónak, amelynek mértéke az életkor előrehaladtával nő. A pótszabadság az alábbiak szerint alakul:

      1. életévtől: +1 nap
      1. életévtől: +2 nap
      1. életévtől: +3 nap
      1. életévtől: +4 nap
      1. életévtől: +5 nap
      1. életévtől: +6 nap
      1. életévtől: +7 nap
      1. életévtől: +8 nap
      1. életévtől: +9 nap
      1. életévtől: +10 nap

    Ez azt jelenti, hogy egy 45 év feletti munkavállaló évente 30 munkanap szabadságra jogosult (20 alapszabadság + 10 pótszabadság).

    A pótszabadság mindig a tárgyévben betöltött életév alapján jár. Ha valaki év közben tölti be a pótszabadságra jogosító életkort, akkor a pótszabadság arányos része jár abban az évben. Például ha valaki júliusban tölti be a 35. életévét, akkor 5 hónapra 4, míg 7 hónapra már 5 nap pótszabadság jár (arányosítva vagy a munkáltató gyakorlata szerint felfelé kerekítve, attól függően, mit tartalmaz a kollektív szerződés vagy a belső szabályzat).

    A szabadság kiadása

    A munkavállalót megillető szabadságot a munkáltató adja ki, mégpedig úgy, hogy annak legalább 7 napját a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A fennmaradó rész kiadását a munkáltató határozza meg, de a törvény előírja, hogy a szabadságot lehetőleg az esedékesség évében kell kiadni, legkésőbb az azt követő év március 31-ig.

    A szabadságot munkanapban kell számítani, nem naptári napban. A munkaszüneti napok és a hétvégék természetesen nem számítanak bele, kivéve, ha a munkavállaló beosztása szerint ezek munkanapnak minősülnek.

    Bérszámfejtési következmények

    A szabadság pénzügyi vonatkozásait tekintve minden szabadságra eső napra a munkavállalónak meg kell kapnia a távolléti díját. Ez a díj nem azonos a havi alapbérrel, hanem annak számított változata, figyelembe véve a műszakpótlékokat, rendszeres juttatásokat és egyéb elemeket is, amelyeket a Munka Törvénykönyve 148. § szabályoz.

    A távolléti díj számítása:

    • Alapja a munkavállaló egy napra eső alapbére
    • Hozzáadódnak a rendszeres bérpótlékok, műszakpótlékok, teljesítménybérek arányos részei

    A szabadság időszaka alatt tehát a bérszámfejtés során a távolléti díjjal kell számolni, amelyet a munkavállalónak a fizetési ciklus szerint kell kifizetni.

    Egyéb jogosultságok, különös szabályok

    A pótszabadság az életkor mellett más tényezők alapján is járhat, például:

    • Gyermek után járó pótszabadság (16 éves kor alatti gyermek után)
    • Fogyatékos gyermek utáni pótszabadság
    • Apasági szabadság, szülői szabadság, amelyek nem pótszabadságnak minősülnek, de hasonló elbírálás alá esnek

    Fontos kiemelni, hogy az életkor szerinti pótszabadság nem helyettesíthető pénzbeli juttatással, azaz azt minden esetben ki kell adni. A szabadság megváltására kizárólag a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség, akkor is csak az addig ki nem adott, időarányosan járó szabadságot lehet pénzben kifizetni.

    Az életkor szerinti szabadság rendszere egyértelműen szabályozott, és automatikusan jár minden munkavállalónak, aki a megfelelő életkort eléri. A munkáltatóknak érdemes naprakészen követniük munkavállalóik születési adatait, hogy a pótszabadságot időben elszámolják és kiadják, hiszen ennek elmulasztása munkaügyi bírságot vagy vitát eredményezhet. A bérszámfejtők és könyvelők részéről pedig elengedhetetlen a pontos szabadságnyilvántartás, hogy a távolléti díj kalkulációja hibamentes legyen.

    Kiemelt kép: Unsplash

  • Kerekítés szabályai

    Kerekítés szabályai

    A pénzügyi nyilvántartások és adóelszámolások világában a kerekítés nemcsak matematikai művelet, hanem jogszabályi és könyvviteli szempontból is szabályozott gyakorlat. Bár elsőre egyszerűnek tűnhet, hogy egy összeget „felfelé” vagy „lefelé” kerekítsünk, valójában a kerekítés szabályait többféle jogszabály, elsősorban az adótörvények, számviteli előírások és a pénztárgép-kezelésre vonatkozó szabályok határozzák meg. Cikkünk célja, hogy áttekinthető módon mutassa be, milyen esetekben és hogyan kell kerekíteni a pénzügyi elszámolások során.

    Kerekítés általános szabályai a magyar gyakorlatban

    Magyarországon a pénzügyi elszámolások során alkalmazott kerekítés szabályai alapvetően három fő forrásból erednek:

    1. Az általános forgalmi adóról szóló törvény (Áfa tv.)
    2. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számviteli tv.)
    3. A pénzforgalomra vonatkozó gyakorlati szabályozások, például a készpénzes fizetések kerekítési rendje.

    Mindezek mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyakorlata és állásfoglalásai is irányadók lehetnek.

    Általánosan elmondható, hogy a kerekítés során minden esetben a legkisebb elszámolási egység (jellemzően forint vagy fillér) és az elszámolás típusa határozza meg, hogy hogyan történik a kerekítés.

    Kerekítés az adóbevallásban és az ÁFA elszámolásban

    Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint az adó alapját forintban kell meghatározni, és az adó összegét is forintra kerekítve kell szerepeltetni a bizonylatokon és a bevallásban. A törvény kimondja, hogy az adó összegét az 1 forintra történő kerekítés szabályai szerint kell kiszámítani.

    Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adó összegét:

    • ha az utolsó tizedes 0–4 közé esik, akkor lefelé kerekítjük;
    • ha 5–9 közé esik, akkor felfelé.

    Például:
    Ha a számított adó 1.234,49 Ft → kerekített érték 1.234 Ft
    Ha a számított adó 1.234,50 Ft → kerekített érték 1.235 Ft

    A kerekítést minden esetben egyedileg, soronként kell elvégezni, és nem lehet az adóalaphoz hozzáadni vagy abból levonni az eltérést. Az adóalap és az adó összege mindig külön kerül feltüntetésre, külön kerekítéssel.

    Készpénzes fizetések kerekítési szabályai

    Magyarországon 2012 óta a forgalomból kivonták az 1 és 2 forintos érméket, ezért a készpénzes fizetések során alkalmazandó a 5 forintra történő kerekítés. Ez kizárólag a fizikai készpénzes fizetések esetében érvényes.

    A 5 forintra történő kerekítés szabályai a következők:

    • A 0–2 forintra végződő összeget lefelé kell kerekíteni a legközelebbi 0-ra
    • A 3–7 forintra végződő összeget 5 forintra
    • A 8–9 forintra végződő összeget felfelé, 10 forintra

    Fontos megjegyezni, hogy a kerekítés kizárólag a fizetendő végösszegre vonatkozik, és nem módosítja sem az adóalapot, sem az áfát.

    Bankkártyás, átutalásos vagy más nem készpénzes fizetés esetén nincs kerekítés, a számla pontos összege kerül elszámolásra.

    Számviteli törvény szerinti kerekítés

    A számviteli törvény lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozás a beszámolójában (mérleg, eredménykimutatás stb.) ezer vagy millió forintban tüntesse fel az adatokat. A vállalkozásnak ezt az éves beszámoló kiegészítő mellékletében jeleznie kell.

    A számviteli kerekítési szabályok szerint:

    • Ha az utolsó számjegy 0–4 közé esik, lefelé kell kerekíteni
    • Ha 5–9 közé esik, akkor felfelé

    Például:
    Ha az adott sorban az összeg 9.449.000 Ft, akkor ezer forintra kerekítve 9.449 eFt
    Ha 9.449.500 Ft, akkor 9.450 eFt

    Ez a kerekítés azonban kizárólag az adminisztratív megjelenítésre vonatkozik, tehát nem módosítja a könyvelésben szereplő pontos összegeket. A könyvviteli nyilvántartásokban továbbra is forintban, szükség esetén fillér pontossággal kell szerepelniük az adatoknak.

    Kerekítés devizás ügyleteknél

    Devizában történő elszámolás esetén a kerekítés különösen fontos szerepet kap. Az átváltási árfolyam alkalmazásánál keletkező töredékösszegek, valamint a forintra átszámított adó és költségek kerekítése során szigorúan az aktuális számviteli szabályok szerint kell eljárni.

    A leggyakoribb gyakorlat szerint a devizában számított összeget forintra váltva 1 forintra kell kerekíteni. Devizás számlánál gyakori, hogy a végösszeg kerekítéséből adódó különbséget külön sorban (pl. „kerekítési különbözet” néven) tüntetik fel.

    A kerekítés tehát látszólag egyszerű matematikai művelet, a gyakorlatban azonban a pénzügyi és adózási szempontból pontos és egységes alkalmazása jogszabályi hátteret és szakértelmet igényel. A kerekítés hibás kezelése könnyen eredményezhet adóeltérést, ami komoly következményekkel járhat egy NAV-ellenőrzés során. Ezért fontos, hogy a vállalkozások, könyvelők és pénzügyi szakemberek tisztában legyenek a kerekítésre vonatkozó mindenkori szabályokkal – és azokat következetesen, dokumentáltan alkalmazzák.

    Kiemelt kép: Unsplash